Van tehát nekem ez a barátom, aki Kazahsztánba ment, de mint megtudta, nem véletlenül, hiszen a kazah és a magyar bizony rokon nép. Meglepetésünkből alig tudunk felocsúdni (vagy új szóval:felcsútni, jelenti azt, hogy megvilágosodni), hiszen még a magyar-sumér, magyar-japán, magyar-tatár stb. egymásra találástól vagyunk másnaposak, de ezt a hírt közepesen mérsékelt örömmel vesszük. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint amikor egy távoli harmadunokatestvér Bikacsökről felhív, hogy nálunk töltené a karácsonyt, oké, mondjuk mi, gyertek, majd letesszük a telefont és áttérünk az iszlám hitre. Persze az igazsághoz hozzá tartozik, hogy most ül a gépénél egy kazah blogger, van nekem egy barátom, írja, aki Magyarországra ment, a szerencsétlen, mert itt nem becsülik a szakértelmet, épp oda kellett, hogy menjen, ahol a politikusok lóháton vonulnak ünnepélyekre, oda, ahol nem azt mondják, hogy idióta, hanem azt, hogy unortodox, ahol az osztogatást úgy hívják, hogy pályázat, a lopást úgy, hogy pályázat és a korrupciót is úgy, hogy pályázat, aki osztogat, lop és korrupt, azt meg úgy, hogy miniszter, az orális szexet úgy, hogy lobbi, a seggnyalást pedig úgy, hogy politikai tanácsadás, ahol csökkenés az emelés, haladás a hanyatlás, az ad a vesz, az el pedig az oda, a miénk az a nemzeti, a tiétek pedig a pályázz, de a pályázat az lopás, így marad a miénk, azaz a nemzeti, hát ezek akarnak a rokonunk lenni, miután már a fél világgal rokonok, sumérokkal, aztékokkal, majákkal, japánokkal, mongolokkal stb, hát kell ez a francnak, inkább elköltözök Indiába, azokkal nem akarnak rokonok lenni, valami bőrszín-dolog miatt, írja a kazah blogger